ridekálmán

Egy szerelő naplója

Egy szerelő naplója

Tapad mint a Kojak?

2018. március 02. - Kálmán Rácz

HÖHÖ téligumid van? Hangzik a kérdés, majd XY tovább kaparja a havat gépjárműve szélvédőjéről. Mire végez vele és kiparkol, addig én pont bent is vagyok a munkahelyemen.

A kérdés vicces próbált lenni, de vegyük most komolyan. Hiszed vagy sem, tudok javasolni olyan külsőt, amivel nagyobb biztonsággal kelhetsz útra a fagyos havas utakon is. Úgy gondolom, hogy a kerékpár legfontosabb alkatrészei a külső gumik. Kontaktus közted és az aszfalt között, így ha csak teheted ne spórolj rajtuk. A komolyabb márkák anyagokkal, szövetezéssel és rétegek egymásra pakolásával kísérleteznek, ahhoz, hogy számodra a legnagyobb biztonságot és kényelmet tudják adni és magasabb opciókért el is árulják a titkokat, te pedig minden centiméteren érezni fogod.

A jó gumi télen sem veszíti el rugalmasságát és konzisztenciáját, jól irányítható marad. Viszont havas időben van egy jellegzetesség, ami mindent felülír, ez pedig nem más mint a mintázat.

Ha szeretsz snowboardozni, vagy hóembert építeni, akkor tapasztalhattad, hogy a hó a havon megtapad. Ez a bicajgumira levetítve azért fontos, mert ha egy pozitív mintázatú gumit raksz fel télre, akkor azt veszed majd észre, hogy a havat szépen felhordja és beszorítja a sárvédőhöz. Ez nekünk nem jó, de akkor milyen gumit válassz.

Ha 700c kerékméreted van, akkor az optimális gumiméret a 28-as szélesség. Én egy Schwallbe Duranot használok 622-25 méretben, az R.K.- bringákat pedig a Continental Super Sport Plus gumival szerelem. Nézd meg ezeknek a mintázatát és látni fogod, hogy nem teljesen simák, hanem található rajtuk némi bordázat. Mivel nem tud megtapadni rajta a hó (és itt jön a megfejtés) ezért a gumi anyaga tudja végezni a dolgát, ami nem más mint a tapadás. Ebben a méretben nem indokolt mélyebb bordázatokat alakítani ki a gumi felületén.

 

31alififqgl.jpg

item_img04_tc.jpg

schwalbe-durano-2015-blk-tyre.jpg

Fontos kiemelnem, hogy télen ugyan úgy figyelj a nyomás jó beállítására, tehát ne használd alacsonyabb értéken, így csak magaddal tolsz ki.

Ha szintén 700c csak túra bicajod, akkor ebben az esetben a te optimális méreted a 622-28 (max75kg ra) 32(max 85kg ig) esetleg 35mm(85 kg felett). Ha 26"-os kerékméretet használsz, akkor 1.25- és 1.75 közti méretet javaslok. A  méret kiválasztásánál szempont a súlyod ás a magasságod. Miért is? Minél testesebb vagy, annál nagyobb tapadási felületre van szükség, az egyensúly megtartásához. Ebben a méretben már találkozhatsz bordázattal, de vannak kivételek, amik mégis működnek, így például a Maxxis Detonátor, Xenit, vagy a Schwalbe Kojak gumija. Keresd a gyártócégek( Continental, Schwalbe, Michelin, Panaracer) kimondottan városi és túrára optimalizált cuccait. A Race feliratot inkább hagyd a meg a versenyzőknek.

continental-touring-plus-380x380.jpg

Még valamit kiemelek, ez pedig a sárvédő magasságának beállítása, miszerint ne told rá teljesen a gumira, így a hó nem fog beszorulni alá.

Télen van még két fontos szabály, az egyik hogy soha de soha ne egyél a sárga hóból, a másik pedig az, hogy méginkább ne rohanj  hiszen ha az összes szabályt betartjuk, akkor is MI BRINGÁSOK vagyunk a leggyorsabbak és azt az autóban ülők is jól látják, hátha előbb utóbb kipattannak a bűzdobozból.

R.K.

 

 

 

Bringásreggeli - Bringás razzia.

Csütörtökön a Gellért-téren razziáztam a Kerékpárosklub rendezvényén a bicajokat. Az a tapasztalatom, hogy évek alatt - bár többen bicajoztok - de a bicajok általános állapota nem javult.
Rozsdás lenyúlott láncok, lapos és kopott külső

reggeli_01.jpg

reggeli_02.jpg

reggeli_03.jpg

gumik.
Legyen a mai az első nap, amikor elkezdesz úgy tekinteni a bringádra, mint e legjobb barátodra és legfőképpen egy járműre!
Alapszabályok, amiket ha megfogadsz, mosolygósabban és könnyedebben érsz el az célodhoz.
Ami szerelő nélkül is megoldható:
- Tartsd tisztán a bicajodat. Ez az alap. A gondoskodáson felül, a tiszta fékfelületen pl sokkal lassabban kopik a fékpofád, ráadásul a fékhatásod is nagyon jó lesz. Eszköz hozzá: egy darab rongy, tiszta alkohol, vagy akár sima csapvíz.
Mindig lokálisan tisztítsd az alkatrészeket, így elkerülöd, hogy víz kerüljön az agyakba. Gőzborotvát inkább ne használj.
- Tartsd a guminyomást frankó szinten. Ezzel rengeteg energiát spórolsz. A gumi oldalán megtalálod a helyes értéket. Kopott gumit cseréld le.
- Olajozd a láncot. Itt az alapszabály, hogy nagyon finoman használd a kenőanyagot, ne is látszódjon szinte. olajozás előtt töröld meg, úgy hogy oldalt lásd a lánc típusát.
A bringád állapotának ellenőrzése a te feladatod. Ha bármi rendelleneset tapasztalsz, vagy csak gyanud van, rögtön keresd fel a kedvenc szerelődet.
u.i.
A sárvédő nem csak téged véd, de a bicajodat is.
Fotókért köszönet: Honfi Anna
Szervizem címe:
1075 Bp Kazinczy u. 12
RideKálmán

Murphy bringát vesz

Ismered Murphy törvényét? Nem, nem úgy mondta, hogy ami elromolhat, az el is romlik.

Murphy azt mondta, hogy ami megtörténhet, az előbb vagy utóbb meg fog, akárcsak a Csillagok közt. . De az hogy ez a történet jó, vagy csak tanulságos véget ér, az rajtunk múlik.

 

Murphy vagy Murphylla, egy szép napon rákapott a bicajozás ízére. Bele is ugrott rögtön az Osztrák bringabizniszbe és vásárolt magának egy már legendásnak számító Puch clubman-bringát.

15mai17_clubman.jpg

A romantikus külső, árván hagyott, ízületi bántalmakban szenvedő szeretetre éhes kisbicaj lelket takart, de ő ezt akkor még nem tudta, csak hajtotta és hajtotta. Ahelyett, hogy gondos gazdiként elvitte volna a járgányt egy alapos wellnessre, haját kieresztve, kabátját kigombolva tekerte napról napra a vélhetően születése óta eredeti zsírjában forgó masinát. Ez Murphy öngólja volt. Eddig senki sem firtatta, de szegény M. minden méteren önmagát szívatta.

 

Murphy spórolni szeretet volna, de arra most fog rájönni, hogy az nem úgy kezdődik, hogy nem költ, hanem úgy, hogy megtalálja a legjobb minőséget és amire valóban szüksége van.

 

Valójában, itt kezdődik a REZSICSÖKI. Számoljunk picit utána és ne dobjuk ki a régi bicajt egyből a kukába.

 

Mielőtt megvennéd a bringát.

Ugorj fel egy Bringás Tinderre pl JÓFOGÁS és nézd át a napi ajánlatokat. Fotó elég sok mindenről árulkodik, elképzelhetetlen pl hogy egy kívülről elhanyagolt bringa műszakilag majd egyben lesz teljesen, viszont a pimpelt, parfümillatú daraboknak sem szabad egyből nekimenni. Érdemes egy rutinos bicajosnak megmutatni, ha például behozod hozzám a Strike bike-ba, pillanatok alatt megmondom, hogy vágyálmaid megtestesítőjére bukkantál, vagy csak egy cuki fali díszre, amit pillangó módjára, hagyni kell inkább elrepülni.

Ha már megtaláltad a társadat, akár csak egy jó kapcsolattal, foglalkozni kell, gondoskodni, szeretetet adni neki olaj, levegő és törlőrongy formájában, néhanapján el kell vinni wellnesszezni, moziba és diszkóba.

 

A te kicsi kincsed a biciklid fog hűséges fegyverhordozóként cipelni, így nem teheted meg vele, hogy csak kizsigereled, aztán amikor már kilehelte a lelkét, akkor úgy hagyod el mint a kifutópályát a gép.

Erre a pár alap, de annál fontosabb dologra ha odafigyelsz, pillanatok alatt KISSZAKIVÁ válhatsz.

 

A kerék mérete.

Aszfalton használandó bringában gondolkodunk, így válasszuk ha csak lehet a 622-(28-32) kerékméretet. Egyszerűen egy fordulat alatt több utat tesz meg, ezen felül minden akadályon úthibán könnyebben gördül át.

 

Felni.

Óvakodj a peremre ható fékkel szerelt acélfelnis bicajoktól. Egyszer mert nehéz (ha könnyíteni szeretnél a bringádon, a kerékkel kezd, mindig. Másrészt, mert a gyönyörű csillogó krómfelnin, esős időben szinte megszűnik a fékhatás. EZT VEDD KOMOLYAN KÉRLEK!

 

A váz mérete.

Legkonzekvensebb az átlépési magasság. Egyszerűen lépd át a vázat, vedd a lábad közé a felső csövet és ha a lágyék és a cső között van legalább 3-5cm, akkor az megfelelhet neked.

Itt találsz segítséget a vázméret kiválasztásához.

 

Kihajlott villa.

Néha elkerüli Murphy figyelmét ez a nem csekély tény. Ha a képen látható módon a villa hátra van hajolva, elképzelhető, hogy a váz alsó csöve is kapott. Akkor pedig felkészülhet hajdan volt vasdarabunk a reinkarnációra, pl gitártartó állványként, vagy bringaszékként.

villa.jpg

_por0237.JPG

 

Fékek.

Varró Dani stílusban egy vers a fékről, ami a kritikus pillanatban cserbenhagyott.

 

Nem fogott az első fék

Sziréna zúg, minden kék

Rábízom egy szerelőre

Hogy ne kerüljek temetőbe

 

Kicsit több komolyságot kérnénk.

A bowdenezés könnyedén mozogjon, a féktest ne lógjon össze vissza, a betétek megfelelő állapotban legyenek és a kar kompatibilis legyen a rendszerrel(ez sokszor alap hiba szokott lenni).

 

Gumik

A sorban hátra került, mert a köztudatban sincs nagyon elöl,a valóságban pedig senki sem szeret rá költeni, de a jó kapcsolat alapja( persze a bringakülsőről írok). Ettől az alkatrésztől függ a tapadás, a gördülési ellenállás, a defekt okozta bosszúság. Ha a legjobbat szeretnéd magadnak, vedd meg a legjobb külsőgumit a városba, ezek a PLUSZ felirattal ellátottak. 6000-13000.- Ft között van darabjuk. Ami nagyon fontos, hogy a nyomást legalább hetente ellenőrizd.

 

 

Hajtásrendszer állapota.

A karbantartottság itt is sok mindenről árulkodik, ezen felül a láncnyúlás megmérése is egyből elmondja, hogy mi a helyzet, hány kilométer van még benne. Ha már a tiéd a bringa, tartsd tisztán, olajozd meg FINOMAN, így nem csak magadnak spórolsz energiát, de az élettartamát is meghosszabbítod.

lancnyulas.jpg

 

Kényelmes nyereg.

Ha töri a feneked, az lehet hogy csak egyszerű beállítás kérdése. Egy apró tipp: A nyereg elejét és hátulját állítsd vízszintbe és a nyeregsínbe állítsd középre. Így teszteld

 

Próba.

Bárhonnan is vizsgáljuk tudományosan a kérdést, kipróbálás nélkül ne vegyél bringát, ha csak nem a falra szánod.

 

 

Bízom benne hogy segíthettem. Bármi kérdésed van, vagy szerelésre hoznád a bicajodat, csak keress meg. Tudd, hogy nálam cserebicajt is kaphatsz, ha leadod a sajátodat javításra!

 

R.K.

 

strikebike.hu

 

striebikeinfo@gmail.com

 

 

Látogatás a bringás Gargantulán.

Különleges helyen jártunk okt 21-23 között. Földi űrutazásunk célja a nép által csak Bécsnek nevezett városka volt, melyen belül rátaláltunk a bringás Gargantulára. Valami szuper üzemanyagot pumpálhattam a Roverbe hogy ilyen 5 dimenziós térbe repített minket.  Eredeti tervek szerint az első Bécsi éjszakai bike polo tornára indultunk, amit a kedves, lelkes és felettébb pontos bécsi szervező barátaink a Wiener Fahrradschau keretein belül rendeztek meg.

Mivel a kiállításon telt ház volt várható, így ez nagyon jó alkalom arra, hogy a nagyközönség közelebbről is megismerje a bike polo sportágat. A polon kívül Cyclocross, pumptrack, Brompton világkupa, Strava rajzoló kiállítás, BMX flatland bemutató volt megtekinthető, kipróbálható, hazavihető. Látogatóbarát móka volt a legjavából, gratuláció a szervezőknek.

Nagylevegővel megérkeztünk a vásárcsarnok területére és a regisztráció után célba vettük a pályát. Ehhez keresztül kellett baktatni a bringakiállítás területén. Fényes nappal volt, mégis álomszerű érzés fogott el. Úgy éreztem jó helyen vagyok. A szemem már hozzászokott a Bringaexpok látványához, de ebből a sokadalomból mégis valami nagyon hívogató és izgalmas érzés áradt.

Izgalmas, lélekkel épített bicajok, ahol láthatóan a büdzsé lefaragása nem volt szempont. Jó érzéssel töltött el, hogy ugyanazzal a szemlélettel találkoztam, mint amilyennel a Strike Bike bicajok konstruálva lettek és amilyennel az üzletemben a vásárlókhoz hozzáállok. A minőségi termékekre való fókuszálás, egyben a tisztelet jele is, ami a legalapvetőbb emberi tulajdonság kell hogy legyen.

A kiállítás legjellemzőbb karakterei:

bordásszíj hajtású,  egysebesség, agyváltós, tárcsafékes, minimál dizájn, elegancia, világutazó, piacrajárós, betmenbike, zsebbicikli. pattogatottkukoricaillat, ridersimogató

nyálcsori itt

 

 

 

Az ellophatatlan bicikli legendája.



A tolvajok szerencséjére és a becsületes emberek pechére a lopást nem úgy büntetik manapság mint 1. Laci királyunk idejében. Ha tyúklopásért akasztás járna akkor bringalopásért is minimum halál és még legyen valami baja a gazembernek. Félre a tréfát, baromi rossz hírem van emberek. Bringatolvajok léteznek és ez nem csak legenda. Ha nem szeretnéd hogy a te bringád is csak egy romantikus szép emlék maradjon akkor tarts velem a titokfejtő utazásban.

A lakat kiválasztása:

Röviden tömören a lényeget megmondja a következő városi bringás bölcsesség.

"A lényeg hogy erősebb legyen a lakatod mint a szomszédé"

Ez a néhány sor-sok bölcsességet tartalmaz mert ugyebár a biciklitolvaj nem egy bonyolult lény, gyorsan akar nagy profitra szert tenni, így azt a lovat viszi el, melyet gazdája nem kötött jól ki. No de milyen is a jó lakat. Nem feltétlen drága, viszont nehéz. A súly ugyebár a megbízhatóság jele. A képlet egyszerű, U profilú lakat, vagy láncos lezáró, mindkettő elég biztonságot ad. Amikor lakatot vásárolsz, gondolj arra, hogy az a pici szerkezet fog vigyázni a kedvenc bicajodra, miközben te távol vagy tőle. Ha kevés pénzt fizetsz a kis biztonsági őrödért akkor arra számíthatsz, hogy a kisöreget a kritikus pillanatban elhagyja az ereje. Bár az olcsóbb U-lakat is jobb a sodronynál, viszont annak az anyaga lényegesen gyengébb edzettségű és a zárszerkezete is puritánabb. A legdrágább lakat is olcsóbb mint egy új bringa, ezt azért érdemes fejben tartani.

Két lakat:

Tapasztalat bizonyítja, hogy azokat a bringákat, amik két lakattal vannak lezárva, elkerülik a tolvajok. Mint mondtam, a tolvaj az egyszerűséget kedvelik, mivel abban van a legkevesebb kockázat. A két lakat tuti, mivel sugárzik belőle a bonyolultság és a macera. Ezért választottam én saját lakatomnak a Kryptonite Kryptolok Series 2 lakatot, kiegészítve hurokkábellel. A hurokkábellel mindkét kereket össze tudom zárni, így tuti a védelem, én mindent megtettem. Bár ha még egy dobermannt mellé állítanék, az lenne csak a frankó.

kryps2.jpg

SAV

Biztos sokan hallottatok már arról, hogy a lakatokat ki lehet nyitni úgy, hogy savat öntenek a zárba. Én is hallottam már ezt a városi legendát, de látni még nem láttam olyan embert, akinek így pukkantották meg a bicaját. Ez is olyan mint a Columbo felesége.

Mihez lakatoljunk ha nincs kialakított tároló?

Evezzünk egy kicsit gyakorlatiasabb vizekre. A legjobb lakat sem mér egy fabatkát sem, ha nem tudod használni. Mosolyogtatóan hangzik, mégis sok a vicces példa, aminek a végén lehet, hogy nem röhögte halálra magát a tulaj. Láttam már Kryptonite lakattal drótkerítésnek zárt bringát. A szabály, hogy amihez zárod az mindig legyen masszívabb, mint amivel lezárod. Ez nem elég, ne csak masszívabb legyen, de stabilabb is.

Kihúzható oszlopok, korlátok:

Sarki oszlop, vagy bolt előtti korlát kedvelt lakatolási pontunk. Minden kritériumnak megfelel, kivéve, ha a gondos előkészítésnek köszönhetően, egy mozdulattal kiemelhető a helyéből. Ezt úgy tudod ellenőrizni, hogy egyszerűen megemeled.

Zárd feltűnő helyre:

Sokan első reflexből úgy gondoljátok, hogy eldugjátok a bringát, nehogy szemet szúrjon. A feltűnő helyről ellopni egy bringát sokkal kockázatosabb, ezért ha lehet lakatolj forgalmas helyre, lehetőleg biztonsági kamera alá.

Tolvajok kedvenc helyei.

Sok hely van ahonnan nyugodt légkörben eltulajdoníthatják a bringádat, órák hosszat senkitől sem zavartatva. Kórházak, iskolák, teremgarázsok( az éllovas). Ezeken a pontokon mindig sok időt töltünk, így a bringánk tálcán van felkínálva a haramiáknak.

Lépcsőházak.

Éjszaka vagy akár nappal a lépcsőház a kedvenc helye a garázdálkodóknak. Előfordul, hogy a néhány csavarral rögzített korlátot egyszerűen kicsavarozzák és lefűzik róla a lakatodat.

Ülés és keréklopás:

Ha nem is viszik el az egész bringádat, okozhatnak még kellemetlenségeket. A kellemetlenségnek egy fő oka van, ez pedig nem más mint az a fránya gyors zár. Jobb elfelejteni, mivel ahogy te, úgy a tolvaj is egy mozdulattal kipattinthatja a kerekeidet. Legjobb és legegyszerűbb a hagyományos anyás rögzítés. Ezt sem túl bonyolult kicsavarozni, mégsem hallottam még olyan sztorit, hogy valakinek kicsavarozták a kerékanyáit, vagy az üléscső rögzítő csavarját, ami mellesleg 150-1000 Ft közötti összegért lecserélhető. Amint már mondtam a tolvajok egyszerűek mint egy faék.

Ne büntesd magad szar bringával:

Végezetül álljon itt egy rövid gondolat arról amit már milliószor hallottam bringásoktól. Azért ilyen ronda és szar a bringám, mert így legalább nem lopják el. Szerintem ahelyett, hogy magadat büntetnéd egy roncs bringával, inkább vegyél egy jó lakatot és gyönyörködj a bicajodban és élvezd az utazást.

RK

Ingyen fény

Ha bicajozol, ha gyalogolsz, ha kocsikázol biztosan találkoztál már kivilágítatlan bringásokkal, népies nevükön Ninjákkal. Évről évre javul a helyzet, egyre menőbb világítási rendszereket lehet beszerezni és ami talán a legfontosabb, hogy egyre elérhetőbb áron juthatsz hozzá a környezetkímélő motyókhoz is. Ezeket szeretném bemutatni. A "hagyományos" elemes rendszerekről most nem ejtek szót.

Ha csak nem te állítod elő az energiát, akkor a rendszered nem, vagy csak kevésbé környezetbari.

Valahogy így indult a történet. Ez a rendszer bár nem hatékony, de eléggé köribari.

vinlight.jpg

Ezután következett a dinamós korszak. Ez ugye az a világítás, ami fényerősséggel és visító hanggal jelzi a haladó jármű sebességét is. Jó kis rendszer ez, bár sokan ellenzik, de az idő a dinamós rendszert igazolta, így fennmaradt sőt fejlődik is folyamatosan.

dynbde02.gif

A dinamós rendszernek létezik már rejtett verziója is, ez az agydinamó. Egyik legnépszerűbb darab itthon a Shimano Nexus, vagy Alfine rendszere. Ezt már hívhatjuk megújuló energiaforrásnak, mivel itt 100% te termeled meg a fényességet. A rendszernek egy hátránya van, mégpedig az, hogy a konstrukciójából adódóan fékezi az első kereket némileg.  Ebben az esetben ez a rendszer negatívuma, ami szinte eltörpül a pozitívumok mellett.

bryant-remix-10-485.jpg

Az USB-ről tölthető lámpák is egyre népszerűbbek. Bár az energia itt is fosszilis hordozók által lesz megteremtve, legalább a lemerült telepekkel nem szennyezzük a környezetünket. A lámpák hatásfoka igen jó, így nem kell mindennap töltened, a merülési fázist külön visszajelző mutatja.

merida_usb_kerekpar_lampa_fekete.gif

Elérkeztünk a legmodernebb megújuló energiát használó világítási rendszerhez, ezek a mágneses indukciós lámpák. A szerkezet rém egyszerű, működése hasonló a dinamóhoz, azzal a különbséggel, hogy ez a rendszer súrlódásmentes és hangtalan. Létezik már belőle olyan kivitel is aminek fényében biztonságosan belátod az utat is. Egyszeri beruházás, megtérül az ára, véded a környezetet, megvan a napi jó cselekedet. Ja és tuti nem hagyod otthon.

ree.jpeg

 Prizma, macskaszem. Méltatlanul népszerűtlen ez az egyszerű, de zseniális találmány. A közlekedésbiztonsági szempontból a küllőprizma, reflexcsíkos külső gumi, vagy a fényvisszaverős küllőropi szerintem kiemelt fontosságú. Köszönhetően a lobbiszervezetek (MK) munkájának, elfogadott lettek ezen kiegészítők is, nemcsak a borostyánszínű prizma. Ami még kötelező és erősen ajánlott az az első fehér és hátsó piros prizma. Hogy megértsük a prizma fontosságát, az a jelentősége, hogy amekkora erővel rávilágít a gépkocsi fényszórója, a prizma akkora erővel fogja visszaverni annak fényét. Így ha lemerülőben van a lámpád, a prizma akkor is szolgálja a biztonságodat.

A macskaszem gyártása közben, egyetlen cicusnak sem esett bántódása, szóval nyugiba felrakhatod a bringádra.

wowow-spoke-reflectors-36pcs.jpg

2012-12-29-07_33_49.jpg

Vegyél lámpát, hiszen valaki vár rád!

Láthatósági mellény. Némi homály fedi, hogy hol és mikor kell a mellényt használni. Bármikor hordhatod, a lényeg, hogy biztonságban érezd magad, ami viszont tény, hogy a fényvisszaverő mellény vagy ruházat használata lakott területen kívül sötétedés után vagy rossz látási viszonyok közt kötelező. Értettem, igenis, parancs pihenj.

Nadrág összefogó:

Nemcsak a gatyeszodat védi, de extra fényvisszaverő csíkkal is el van látva. (Bringadivat)

bringadivat_product_22038_130128233214_3.jpg

RK

 

 

 

 

Bringa kontroll: Csúszásgátlás

A rendbe raktad a bringádat , fel is öltöztél alkalomhoz illően. Jöhet néhány megszívlelendő tanács ahhoz hogy nyugodt és biztonságos legyen az utad.

Ebben a rovatban sok útközben észlelhető helyzetről fogok beszélni értem ezalatt a megváltozott útfelületet, az esetleges úthibák és hibás utakon való közlekedést és szóba kerül a vezetéstechnika is.

Legnagyobb aktuálisa most az esőzések miatt a csúszásmentes haladásnak van. A stabil haladás alap feltétele egy masszív úttartású bringa és a hozzátartozó nem kevésbé stabil és józan ítélőképességű driver.

A bringád legfontosabb alkatrésze, ami a lehető legstabilabb kapcsolatot biztosítja közötted és az út között, a gumiabroncs. Amennyiben friss és jó kondiban van, tehát nincs elöregedve és a minősége is tökéletes, a megfelelő nyomásra van beállítva, abban az esetben bátran szelheted vele az utakat. 

Extra csúszás.

Van pár dolog az utakon, vagy az út mentén amit érdemes lesz elkerülnöd.

Fehér egyensúly:

Rengeteg van belőle, sőt szeretjük is őket, bár vizes időben nem a legjobb barátaink, ők az útfelfestések. A felfestéseken lehetőleg hanyagold a vészfékezést és a kanyarodásnál is sokkal finomabban manőverezz, ezek a területek ugyanis baromira csúszni kezdenek vizesen. Szóval csak komótosan. 

Sin:

A csúszási toplistát mindenképpen a sin vezeti fölényesen. Szerencsére van egy klasszikus trükk a síneken való áthaladásra. A lényege, hogy a bringád kereke minél inkább merőleges legyen keresztezéskor a sínre, így garantáltan nem fog közé szorulni, mivel a gumid így érintkezik a legrövidebb ideig a csúszós vasdarabbal.

cigcycling225.png

Aknafedél:

Ő sem a barátod, kerüld el messziről, vagy ha valahogy ráhajtottál, nehogy izomból ráfékezz.

Fékezés:

Sok helyen lehet olvasni, hogy ne használd vizes úton az első féket. Ezt az állítást már csak azért is cáfolnám, mert az én városi kerékpáromon csak egy fék van, az is tárcsa. 

Hogyan lehetséges mégis a stabil megállás? Nagyon egyszerűen. Fékezéskor a teher az első kerékre esik ami törvényszerű is. Szerencsére a kezünkben van az irányítás és a fékkar is,így a fékerő intenzitását úgy adagoljuk ahogy kényelmes. közlekedésnél mindig hagyjunk kellő követési távolságot, ameddig csak biztonságban érezzük magunkat. Fékezésnél a féket csúsztassuk, vagy néha pillanatokra engedjük is föl, kissé szakaszosan fékezzünk. A hivatalos álláspontot én is támogatom, elöl hátul egy-egy fék és ezeket egyszerre kell használni.

Kanyarodás közben soha ne fékezz vizes úton!

" Fixi

Bár sokan furcsának fogják tartani, de vezetéstechnikailag a fix hajtás első fékkel kiegészítve az egyik leghatékonyabb fékezés, ebben az esetben ugyanis a hátsó "fék" motorfékként funkcionál. Zárójel bezárva.

Ázott Falevél:

Többek között miatta szoktam le a kerékpárút használatról, mivel a fehér hollónál is ritkább, a rendszeresen takarított kerékpárút. Mintha egy halom meztelencsigán bringáznál, a falevél amilyen ártatlan annyi veszélyt rejt, vagy takar. Semmiképpen se fékezz rajta, ha kell, akkor is csak baromi óvatosan.

Valami. 

Van valami előtted az úton, elég banálisan hangzik, de mindig kerüld ki és ne az út közepe, hanem a széle felé. Lehet hogy csak egy üres zacskó, de lehet hogy egy zacskó és benne egy féltégla. Nem érdemes tesztelni.

Hó és jég:

Ez nem bátorság kérdése, csupán felkészültségé.Nem fog senki sem kamikáze módjára közlekedni és senki sem egy kalandként tekint a téli bringázásra, avagy közlekedésre. Ha már belevágtál és a legkeményebb időben sem szállsz ki a nyeregből, akkor biztosan van elég rutinod, innentől egy feladatod maradt, hogy ne csak magadra, hanem a közlekedő partnereid testi épségére is gondolj. Teljesen mások a körülmények, minden mozdulatot higgadtabban fogsz végrehajtani, alkalmazkodva a változó útviszonyokhoz. Ez a legcsodálatosabb a közlekedésben. Állandóan változó viszonyokkal, egy egymás iránti bizalomra épülő rendszerben. 

RK

 

 

 

 

Hogyan legyél vízálló.

Én úgy vagyok ezzel az esős témával mióta beruháztam néhány praktikus ruhadarabba, hogy egyre jobban élvezem. Valahogy ilyenkor az autósok jobban figyelnek a bicajosokra. A kerékpárosok is jobban figyelnek mindenre körülöttük és óvatosabban manővereznek. Kicsit lelassul a forgalom, de még így is mi bringások vagyunk a leggyorsabbak.

A bicajt már felkészítettük a csapadékosabb időre, felkerült a sárvédő, rákerült a laffantyú, fékpofák fullosak, a frissen beolajozott lánc már alig várja hogy körbenézzen a fogaskeréksor hegyein és völgyein. 

Az én sztorim:

Emlékszem még arra az időre amikor egy fogorvosi székbe hamarabb elcsábíthattak volna, mint hogy kimenjek az esőbe bringázni. Tavaly télen váratlan elhatározásból munkát és életmódot váltottam és mivel nem bírom a tétlenséget sokáig, néhány nap után be is álltam bringás futárnak. Mivel 2000-ben már egyszer kipróbáltam a bringásfutár mesterséget, úgy döntöttem, hogy most kicsit tudatosabban fogom csinálni.

Az első héten célba is vettem egy szimpatikus ruhaboltot, ahol vettem egy thermo kantáros nadrágot, egy thermo mezt, aláöltözőt. Bevásároltam az Endura kamáslimat,  vettem síkesztyűt is.  És mindezek tetejébe, vásároltam még egy nagyon mokány esőkabátot ami összecsomagolva akkora mint egy fél literes kulacs, így kis helyen elfér. Ezzel a szettel húztam ki a 2014-es telet. Tekerés közben thermo ruházat megalkotójáért ódákat zengtem. Tök jól szellőzik, jó a szélállósága, egyes speciális darabok, mint az enyém is, a vizet is jól tűrik. Ha nagyobb eső volt, rákaptam egy esőnacit, de akár aláöltözetként is használhatod. Arra figyelj, hogy ha a felső réteg nem szellőzik jól, akkor hamar beizzadsz alá! Ennek megelőzése céljára a legjobb megoldás a Rainlegs.

Így szerettem meg esőben is bringázni. 

62001_01.jpg

 

Ilyen a Rainlegs. Ha van lovad, azon is használhatod.

Kamásli:

Ha már az altestnél tartunk, van egy hiper érzékeny terület a kerékpárosok körében, ahol mindenki szeretné megtudni a tutit. Nézzük meg, milyen is az ideális kamásli. Ha stoplit viselsz akkor tudod, hogy ha nem felülről jön a víz, akkor beszivárog alulról. Az előző cikkben szereplő laffantyú, nagy, vagy inkább hatalmas segítség a felcsapódó víz mennyiségének a csökkentésére. Ezek után ha rászánod egyszer magad, és megveszed az esőálló kamáslit, akkor garantált a több órás védelem is. Fontos, ha enyhébb inkább csak szeles az időjárás, akkor válassz lazább anyagú, csak szélálló kamáslit, hogy a lábad tudjon szellőzni.

endura-road-overshoe-kamasli.jpg

Feltűnő darab, ami nem hátrány a morcos időben az Endura holdjáró csizmája.

Aláöltöző:

A felső testtel ugyan az a szitu. Alap, hogy használj aláöltöző. Apróság de ezen áll, vagy bukik a helyzet, ugyanis lehet a legjobb lélegző, vízlepergető anyagos kabátod, ha az alatta lévő réteg nem tud szellőzni és aláizzadsz. Az aláöltöző másik nagy előnye, hogy puha belső résszel rendelkezik, ami amellett, hogy melegít, egy kellemes érzést is nyújt amikor a bőröddel érintkezik. Mindenképpen akkor jó a méret, ha passzos.

Termogatya.

Szerintem a jó thermo gatya kantáros, így elkerülhetetlen, hogy megvédje a derekadat és sohasem csúszik le. Az ugye alap, hogy van benne betét. Készülj fel rá, hogy a minőségi ruházat 15000.- Ft tól kezdődik. Az elasztikus téli nadrágoknál ezek a legfontosabb opciók, fontossági sorrendben.

  • szélálló kivitel
  • betétes ülőrész kialakítás
  • pántos kivitel
  • víz és szélálló kialakítás

elastic-thermo-plus.jpg

Fontos, hogy mindig próbáld fel, anélkül meg ne vedd. Én az Elastic termékeivel meg vagyok elégedve, ráadásul hazai gyártmány, mi kell még a boldogsághoz? 

Térdvédő:

Az emberek döntöttek, a térdünket is meg kell védeni. Speciális neoprén térdmelegítővel bebiztosíthatod, hogy 10-20-30-40... tél után is vidáman fogod pörgetni a pedált. Nem érdemes kipróbálni, hogy milyen lesz az élmény anélkül. A hideg szélnek a térd és a kéz van kitéve legjobban, egy egyszerű ruhára vehető térdvédővel megoldhatod.

terd.jpg

 

 Kesztyű:

Egy oviba jártak a kamáslival. Szintén alaptartozék a hidegben. egyénfüggő, de 10 fok alatt már elfér a spéci, víz és szélálló téli kesztyű. Szokták mondani, hogy a végtagokat védjük meg alaposan. Ennek a mondatnak minden szava igaz. Egy ronggyá ázott téli kesztyű porig rombolja a komfortérzetedet. egyszer szánd rá a pénzt, és áldani fogod azt a percet amikor így döntöttél. Figyeld mindig, hogy a kesztyűn fel legyen tüntetve, hány mm-ig vízálló. 3000mm az már elég jónak tűnhet. A komoly gyártót pontos leírást adnak meg a termékeikhez. Ezek hiányában, inkább válassz más márkát.

14585371_1277917692259672_1705047954_n.jpg

Chiba szélálló kesztyűje.

s-l1600.jpg

Mechanix erős igénybevételre tervezett szélálló kesztyűje.

14593756_1277917658926342_2033826328_n.jpg

Alex szél és vízálló kesztyűje

 

Maszk, sapka sisak alá:

Nagy hidegben én szeretem a maszkor hordani. A testem hőjét keringeti, kényelmes érzetet kelt, és még a mocskot is megszűri. Van akinek bepárásodik túlságosan alatta, de egyre több embert látok maszkban tekerni. Egy biztos, védi az arcüregedet.A Respronál jobbat nem találsz. A lehetőségekhez képest a legkényelmesebb viselet.

nitesight-mask_v2_large.jpg

 

A sisak alá vehető sapka tovább növeli a komfort érzetedet, a thermo anyag jól szellőzik, egyes darabok még a füledet is védik.

elastic-thermo-sapka-sisak-ala.jpg

Ha megtetszett valamelyik ruhadarab, megvásárolhatod a Strike Bike bicikliboltban, Budapesten a Kazinczy u. 12. szám alatt.

RK

 

 

 

 

 

Eső előtt...ezt olvasd el.

Évről-évre sok hasznos tanácsot osztanak meg a bicajosok a világháló hasábjain a téli bicajozással kapcsolatban. Én most azokat a praktikákat mondom el, amivel a Hajti-Pajti futárhölgyei és urai védekeznek a hideg, nyálkás idő beköszöntekor. Meglátjátok, a sok apróság mennyi bosszúságtól ment majd meg és hogy ez az időszak sokkal élvezetesebb is lehet mint elsőre látszik, csak fel kell készülni egy kicsitit, utána pedig neki kell indulni, hiszen tudjuk hogy a biciklizésnek csak egy szezonja van.

Első tévhit amit gyorsan felejts el, hogy a leamortizált bringáddal fogsz nekivágni a télnek. Ha eljött egy alkatrész cserélésének az ideje, akkor ne halogasd, mert Murphy utolér és persze sohasem jókor.

Téligumi:

Gyakran ismételt kérdés: Létezik-e téli gumi a bringára? A kérdés tök jogos, a válasz pedig rövid. A csapadékos időben használt külső gumid, nem árt ha mély vízelvezető, azaz víz kiszorító mintázattal rendelkezik. Némileg ellentmond ennek a megállapításnak, hogy a bringás futárok közül többen is, a teljesen sima mintázatra esküsznek. Néhány példa a legjobban tapadó külsőgumik közül.

Schwalbe Kojak, ami pedig pont olyan sima, mint a nyalókás zsaru feje. Ennek a titka a német gumis cég boszorkánykonyhájában keresendő.

grotefoto-umztgij8.jpg

tyre-image-xenith15-hybrid_l.png

Maxxis Xenith 26x1.5 külsőgumi.

coss72-1.jpg

A legendásan jó defektálló Conti SS Plus 622-23-25-28 szélességben. Városba ha teheted a 25 vagy 28mm-s szélességet ajánlom. Én a városi kerékpáromon ezt használom és a Strike Bike bringákat is ezzel szerelem.

spec_fatboy_08_m.jpg

Specialized Fat Boy 26x1.2 es külsőgumija a legjobb 26-s gumi amivel valaha mentem. Bikepolora ezt kasználom és hihetetlen a tapadása, stabil és extra gyors.

Az előző cikkben említettem a Maxxis Overdrive, vagy a Schwalbe Marathon Plus gumikat amik a klasszikus bordázott irányvonalat követik, ezeket bármilyen évszakban nyugodtan használhatod. 

Guminyomás: Nem kell lapos gumival tekerni a jobb tapadás érdekében, de nem is kell a maxra fújnod. Érdemes inkább kísérletezned, de max. 10%-t engedj belőle.

schwalbe-marathon-plus.jpg

overd.jpg

Sárvédő, laffantyú:

A Külső után következő lépés, hogy megvédjük magunkat a felcsapódó sártól. Tökéletes megoldást csak a klasszikus formavilágú sárvédő nyújt, extrém időjárásban a laffantyúval kiegészülve. A laffantyú egy hosszabbítás a sárvédő végén, amiből az első megvédi a cipődet, ezen kívül a hajtóművedet sem csapod teli mocsokkal, a hátsó pedig a mögötted haladót menti meg a felcsapódó sártól. Fillérekből magad is fabrikálhatsz ilyet.

misilaffi.jpg

Hajtás tisztítása:

Esős latyakos időben a hajtásodat és az agyak területét a száraz idővel összehasonlíthatatlan extrém koszmennyiség éri, ezért ha nem szeretnéd az élettartamát kb a negyedére csökkenteni, akkor húzd fel a szerelőkesztyűt (300.-Ft) és markold meg esténként a rongyot és töröld át a láncodat és a fogaskerekeket, majd finoman olajozd be. Tisztításra mi a Dirtwash nevű mocsokmosót használjuk, kenésre pedig spéci, finom láncolajat, abból is a csepegtetőset. A tisztításhoz ha lehet vedd ki a kereket. majd fogj egy rongyot, fújd be a láncot, a fogsort, a váltógörgőket és a lánckereket. Kis idő után a mocsok le fog csorogni róla, majd töröld át alaposan az alkatrészeket. Attól függően, hogy mennyire mocskos, ezt a műveletet többször is elismételheted. Ha rendszeresen csinálod, akkor elég egyszer végigmenni rajta. Miután szárazra törölted, jöhet egy kör finom olaj a lánc belsejébe, egy pedig a külső részére. 4-5 forgatás után el is oszlattad az olajat a görgőkön.  

Az olajozás titka: Keveset de sűrűbben. K.b. 100- 150 km után újra töröld le a láncot és finoman kend meg. Van olyan futár, aki ha hiszitek ha nem, esős időben ( de legalább hetente egyszer) bejön a szervizbe és áttörölgeti a bringáját patikára. Ezzel csak a saját dolgát könnyíti meg. Készített is egy saját, elmés szerkezetet a lánc vezetés céljából. Íme a bicaja egy esős nap után.

v1.jpg

v2.jpg

v3.jpg

 Kopott fékpofa.

Nem akarok horrorisztikusan szétesztergált felniket mutogatni, amiket fémig kopott fékpofák nyírtak ki, inkább csak annyit mondok, hogy akárcsak a külső guminál, így a fékbetétet is, mielőtt a helyzet kritikus lenne, cseréld le és előzd meg a bajt. Ha a pofára merőleges borda a végét járja, itt az ideje betenni az újat.

A képen egy kopott és egy új pofa látható.

fekpofak_allapota_nyl_0505.jpg

V-fék rendszerek esetén, ha jobb fékhatást és hosszabb élettartamú betétet szeretnél, akkor vásárolj cserélhető betétes pofákat, amikben az évszakhoz megfelelő komponenseket is megtalálhatsz. Itt a komplett rendszer megvásárlása egyszerre költségesebb, viszont hosszútávon csak ez a jó megoldás. Minden komolyabb gyártócég gyárt ilyet. Az Spyral, vagy az Alligator egy remek megoldás lehet.

Tárcsafék rendszereknél a két csere közötti periódus sokkal hosszabb, ráadásul a fékerő is sokkal megbízhatóbb és jobb. Ez a rendszer ráadásul a központi elhelyezéséből adódóan, immunisabb a vízre, sőt kimondottan szereti ha néha megáztatják. Azért a betét kopására itt is fokozottan kell figyelned. Max 2/3-át biztonságos elhasználni, utána feltétlen cseréld.

Fék tisztítás. Nem is gondolnátok talán, hogy a kerekek és a fékfelület, továbbá a pofák tisztítása, mennyire kardinális kérdés. Fékezéskor, főleg esős időben a fékpofa fokozottan koptatja a felni felületét. Ez a finom alumínium por szépen elcsiszolná a fékpofádat, de mivel te ezután rendszeresen fogod takarítani a felnidet, így a pofák élettartamát is sokkal meghosszabbítod. A már említett Dirtwash itt is jó szolgálatot fog tenni. 

Ha mégis megkímélnéd magad a tisztítás varázslatos élményétől, vagy csak nincs megfelelő helyed a kivitelezésre, a Strike Bike bringamosója és szerelője, vár téged minden hétköznap 10-17 óráig a Kazinczy u. 12.-ben.

RK

 

süti beállítások módosítása